Szeptember 13-a nehéz napnak bizonyult mind Csujkov tábornok, mind pedig a 62. hadsereg életében. Paulus altábornagy 6. hadserege - a Führer utasításának megfelelően - fokozta erőfeszítéseit. A nap a szokott módon kezdődött: a város légterében megjelentek a német bombázók. A légitámadást a zuhanóbombázók szirénáinak vijjogása kísérte. A szirénák a bombázás lélektani hatását voltak hivatottak növelni. Ugyancsak a lélektani hatás növelését szolgálták a ledobott síndarabok és benzines hordók is. Véletlen, hogy a német bombák azonnal borsot törtek a 62. hadsereg új parancsnokának orra alá: felgyújtották a kalyibát, amelyben a hadsereg törzse számára főztek. Katonai kifejezéssel: "a gulyáságyút kilőtték", a hadseregtörzs aznap nem evett.

     A német páncélos csapatok, valamint a gyalogság elérte a Sztálingrád II. pályaudvart és a gabonaraktárakat, ahol heves harcokat vívtak, egy-egy háztömb a nap folyamán négyszer-ötször is gazdát cserélt. A német páncélosok betörtek a Jelsanka árkába, ezzel a várost kettévágták, s egyidejűleg heves rohamokat indítottak a Carica folyó mentén és a Központi Pályaudvar ellen. Jól álcázott német géppisztolyos katonák eljutottak a Caricán átívelő vasúti hídhoz, megpróbálták rajtaütéssel elfoglalni, de visszaverték őket.

     A német páncélos alakulatok és a gyalogság rohamai a város déli részein is felaprózták a 62. hadsereg egységeit. Véres kézitusa bontakozott ki egy téren, ahonnan két, egymással párhuzamos utca vezetett a belváros felé. A német gyalogosok elfoglalták a tér torkolati házait, és visszaverték az ellenlökést végrehajtó szovjet alegységeket. Délután újabb ellenlökést vertek vissza sikeresen. És akkor történt valami... Valami, amire a 62. hadsereg új parancsnoka nyomban felfigyelt. Két öreg nyugdíjas azt tanácsolta az éppen visszavert alegység katonáinak, hogy ne fecséreljék a vért - alakítsanak csoportot, ők pedig rejtve elvezetik a megszállt ház hátsó traktusához, ahonnan rajtaütéssel végezhetnek a német gyalogosokkal. A két öreg ismerte a járást, kerülő úton vezette a katonákat a támadás célpontjához. Aztán kézigránátok repültek be az ablakokon, s a csoport betört a házba, rövid, kemény közelharcban megsemmisítette a németeket Mindjárt aztán visszafoglalták a következő házat, a harmadikat, a negyediket is ...

     Ez volt az első harccsoport, amely fittyet hányt a szervezési előírások szabályainak, a helységharc követelményeinek azonban kitűnően megfelelt. Csujkov éppen ezt vette észre, s később erre alapozta hadserege egész harceljárását.

     Egyelőre azonban, hogy valamelyest könnyítsen a szorongatott hadsereg helyzetén, két döntésre szánta el magát. Egyetlen nap a német támadás főirányában fekvő Mamajev kurgánon elég volt hozzá, hogy tapasztalja: a Mamajev kurgánról képtelenség a hadsereget vezetni, mert a német csapatok tüze percről percre újra és újra megbénítja a vezetékes híradást, meg a rádióösszeköttetést is, ezért - a Délkeleti Front parancsnokságának egyetértésével - a hadsereg harcálláspontját a Carica völgyébe, az úgynevezett caricini alagútba helyezte át. A caricini alagutat óvóhelynek építették ki, több tucat helyiséget rejtett magában, s vagy tíz méter vastag földréteg fedte. Egyik be-, illetve kijárata a Carica torkolatára, másik a Puskin utcára nézett. A Mamajev kurgánon csupán a hadseregparancsnok figyelőpontja maradt.

     A 62. hadsereg parancsnokának másik döntése arra irányult, hogy meglepetésszerű ellenlökéssel visszafoglalja a Razguljajevkától délkeletre elterülő lakótelep romjait, egy gyümölcsöst, és a város repülőterét. Az ellenlökés végrehajtására vonatkozó parancsot este tíz óra harminc perckor továbbították az alakulatokhoz, még a Mamajev kurgánról. Ezt követően a 62. hadsereg parancsnoka áttelepült új harcálláspontjára. Alvásra nem jutott ideje, ellenőrizte a híradást, az ellenlökésre való készülődést. Éjszaka, pontosan három órakor feldörögtek az ágyúk és aknavetők. Harminc perces tüzérségi tűz után megindultak az ellenlökést végrehajtó csapatok. Lendületesen támadtak, előre is haladtak. Méghozzá: jól.

      Aztán felkelt a nap, kivilágosodott. A német légierő gépei ötvenes-hatvanas csoportokban, mélyrepülésben csaptak rá újra meg újra az előnyomuló harcrendekre. A bombázás, a gépágyúk, géppuskák tüze földre kényszeríttette a gyalogosokat. Az ellenlökés elakadt. A német csapatok új erőket vontak előre. Déltájban támadásba lendültek. Borzalmas erejű csapás volt. A harckocsik tömeges rohamát a gépesített gyalogság tömeges rohama kísérte. A német katonák nem törődtek veszteséggel, nem törődtek semmivel. Részegek voltak, eszeveszetten támadtak. A Központi Pályaudvar, a Mamajev kurgán, és a volgai átkelőhelyek felé nyomultak előre.

    Utólag lehetetlen rekonstruálni, mit mondtak nekik parancsnokaik. Valószínűleg. úgy tudták, hogy a város sorsa már eldőlt, mert a teherautókról leugráló katonák csoportjai közül akadt, amelyik táncra perdült. Mások szájharmonikázva, nyakukba akasztott fegyverrel lépkedtek, mintha sétára indultak volna. Százával hullottak el a 62. hadsereg alakulatainak tüzében, és ezrek tódultak a helyükre. Az arcvonal központi szakaszán, alig hat kilométer széles sávban, három megerősített német hadosztály, a 295., a 76., és a 71. rohamozott Tőlük délre - ugyancsak mintegy hat kilométer szélességű támadási sávban Minyina kertváros és Kuporosznoje között - további négy, a 24. páncélos-, a 94. gyalogos-, a 14. páncélos-, és a 29. gépesített gyalogoshadosztály vívta harcát.

 Az égboltozatot ellepték von Richthofen tábornok repülői. Mintegy ezer különböző típusú bombázó és vadász gép támogatta tüzével, bombáival a német csapatok előnyomulását.

    A veszteségek mindkét oldalon súlyosak voltak. Estére hatezernél több német katona esett el a város utcáin. A 62. hadsereg alakulatainak létszáma ugyancsak megcsappant. Egységeinek egy része - a hadsereg középső arcvonalszakaszán - a szó szoros értelmében véve megsemmisült. A támadó német egységek birtokukba vették a Központi Pályaudvar előtti vasutasházakat, és elérték a Mamajev kurgánt. A 62. hadsereg figyelőpontja helyén gránát-, és bombatölcsérek tátongtak.

     A Volga keleti partján ekkor már jól álcázott állásokban rejtőzött Rogyimcev tábornok 13. gárdahadosztálya. A hadosztály parancsnoka délután jelentkezett Csujkov tábornoknál a 62. hadsereg harcálláspontján. A harcok a "caricini alagúttól" alig nyolcszáz méterre folytak. A 13. gárdahadosztály létszáma kereken tízezer fő volt. Fegyverzete ennél kevesebb - Csujkov tábornok intézkedésére a 62. hadsereg Volga jobb partján elhelyezett hadtáp alakulatainak katonái "kölcsönözték oda" Rogyimcev gárdistáinak a hiányzó fegyvereket: mintegy ezer puskát, géppisztolyt, meg lőszert. A 13. gárdahadosztály átkelése a Volgán csak éjszaka történhetett meg. Besötétedésig még volt vagy öt óra, amit a 62. hadsereg erőinek végig kellett harcolniuk. Csujkov tábornok bevetette utolsó tartalékát, egy - tizenkilenc nehéz harckocsiból álló - dandárt. Két csoportra osztotta a harckocsikat, mindegyik mellé gyalogoserőt is adott: a hadseregtörzs védelmét biztosító őrszázadból, meg a hadseregtörzs tisztjeiből szervezte őket. Egyik csoportnak azt a feladatot adta, zárja le a Központi Pályaudvartól a kikötőhöz vezető utcákat, a másikat a vasutasházakhoz küldte, ahonnan a német villámgéppuskák már a Volgát lőtték.

     Az elkeseredett küzdelemújabb és újabb erőket kívánt. Csujkov abból szerzett, amiből tudott. Sztálingrád városparancsnokának, Szarajev ezredesnek volt egy hadosztálynak nevezett osztaga - másfél ezer fő, tűzoltókból, rendőrökből, gyári munkásokból. Ezzel a "hadosztállyal" nyilvánvalóan nem lehetett elhárítani a német rohamokat úgy, ahogyan a harcászati szabályok előírják. Mást azonban lehetett csinálni vele. Csujkov utasította Szarajevet, ossza csoportokra embereit, szálljanak meg szilárd épületeket, illetve romokat a város központjában, rendezkedjenek be körkörös védelemre, s tartsák magukat mindhalálig. Szarajev hadosztálya késő délután elfoglalta támpontjait. Késő délután jelentkezett a 62. hadsereg parancsnokánál Hopko őrnagy, a tartalék harckocsidandár parancsnoka. Jelentette: a dandár gyakorlatilag elpusztult, utolsó harckocsijának lánctalpát ellőtték a Központi Pályaudvar közelében, a vasúti felüljárónál. A harckocsi mozgásképtelen, de lőni még tud. A dandárból alig száz katona maradt.
- Mit tegyek?
Csujkov megmondta.
- Menjen a harckocsihoz, szedje össze katonáit, és védje a felüljárót, amíg a 13. gárdahadosztály egységei beérkeznek.
Az őrnagy végrehajtotta a tábornok parancsát. Aztán besötétedett, a csatazaj csendesebb lett.

     Rogyimcev tábornok alakulataiból két ezred, meg egy zászlóalj katonái keltek át a Volgán. A pirkadat és a német légierő megjelenése véget vetett a csapatszállításnak. Rogyimcev alakulatai rögtön védőállást foglaltak a 62. hadsereg központi arcvonalszakaszán. Időben érkeztek. Reggel a német csapatok ismét megindultak. Ezúttal két irányban: a harckocsikkal megerősített 295., 76., és 71. hadosztály egységei a Mamajev kurgán, és a Központi Pályaudvar ellen intéztek rohamot. A 24., a 14., valamint a 94. hadosztályezredei Minyinára és Kuporosznojera támadtak. A német légierő egész nap folyamán a város felett volt. A harc éppen olyan hevességgel tombolt, mint előző nap. A támadó német katonák viszont már nem szájharmonikáztak, és nem perdültek táncra. Estig a Központi Pályaudvar négyszer cserélt gazdát, s éjszakára a 62. hadsereg alakulatainak kezén maradt. A vasutasházak azonban újra német birtokba kerültek. A Szarajev-hadosztály és más alakulatok a Carica folyótól délre kénytelenek voltak visszahúzódni. Német géppisztolyosok felszivárogtak a Carica mentén a vasúti hídig, onnan lőtték a 62. hadsereg harcálláspontját. A harcálláspont őrsége visszaverte őket. Estére kiderült, hogy ezen a napon kétezer német katona esett el, a német sebesültek száma hatezerre tehető, és ötvennél több német harckocsi veszett oda a páncélelhárítók tüzében.

Az átkelők nem mindegyike ért épségben partot...

   Estére kiderült, hogy a "caricini alagútból" már nem lehet az egész 62. hadsereg harcát vezetni, ezért a hadseregtörzs kisegítő harcálláspontot hozott létre a Volga partján, mindjárt a kikötő mellett, hogy biztosítsa az összeköttetést a hadsereg jobbszárnyán küzdő egységekkel. Ez még a sötétség beállta előtt sikerült. Viszont a Mamajev kurgánt elfoglalták. Egész éjszaka német alakulatoké volt. A német tüzérség figyelői a sötétben nem láthatták a Volgán úszó, mozgó célokat. Az ágyúk vaktában lőttek, és nem takarékoskodtak a lőszerrel. Igyekeztek megbénítani a városban küzdő szovjet erők utánpótlását, ellátását. Rogyimcev tábornok gárdahadosztályának harmadik ezrede ágyútűzben kelt át a folyón, s kora hajnalban menetből rohamozta meg a Mamajev kurgánt. Vissza is foglalta, bár nem az egészet. A kurgán tetejéről nem tudta kivetni a német katonákat.

     A német 6. hadsereg törzsében is tisztában voltak vele, a Mamajev kurgán nem egy magaslat a sok közül, hanem "a magaslat", amely uralkodik Sztálingrád felett. A Mamajev kurgán Sztálingrád kulcsa - aki birtokolja, azé a város. A német csapatok semmilyen veszteséggel nem törődve küzdöttek érte, újabb és újabb erőket vetettek be megszerzéséért. Hadosztályok véreztek el a szüntelen rohamozásban, kézitusában, öldöklő közelharcban.

     A Mamajev kurgánért vívott küzdelem példa nélkül áll a hadtörténelemben. 1942. szeptember 16-a reggelétől egyhuzamban folyt 1943 januárjának végéig. Szeptember 16-án este a Délkeleti Front parancsnoksága egy tengerész gyalogos dandárral és egy könnyű - 45 milliméteres ágyúkkal felszerelt harckocsi dandárral erősítette meg a 62. hadsereget. A tengerészgyalogos dandár a Carica partjától délre rendezkedett be védelemre. A harckocsi dandár a Mamajev kurgántól ötszáz méterre keletre foglalt állást - körkörösen védve -, hogy megakadályozza a német csapatok kijutását a Volgához. Mindkét egység szeptember 17-ére virradó éjszaka kelt át a folyón. Szeptember 16-án és 17-én Csujkov tábornok újabb - hadosztály-mennyiségű - utánpótlást kapott, amelynek azonban nem kellett átkelnie a Volgán. A Városi Védelmi Bizottság a Délkeleti Front Haditanácsának kérésére ismét sorozást rendelt el Sztálingrádban. A gyárak tizenegyezer katonaviselt, meg katonai kiképzésben részesült munkást szabadítottak fel a termelőmunkából, és bocsátottak a 62. hadsereg rendelkezésére.

     Szeptember 17-én reggel a bombázás és a tüzérségi tűz következtében a Traktorgyár acélöntödéje kigyulladt. A műhelyt megmentették, kiegészítő épületei elpusztultak. A gyár hőerőműve megsemmisült, robbanó bombák megrongálták a motorüzem gépeit, a gyár olajtartályai tüzet fogtak. Fojtogató, sűrű füst borította a gyárat, és a füstben tovább folyt a munka: javították a harckocsikat. Szeptember 17-én a Volga gyár teljesítette a Délkeleti Front parancsnokságától másfél nappal el6bb kapott megbízatását ködképző anyagot állított elő a volgai utánpótlás álcázására. Ehhez a dolgozók javaslatára a meddőhányókban felhalmozódott foszforsalakot használták fel, amely szinte korlátlan mennyiségben állt a rendelkezésükre. A nap folyamán a 64. hadsereg műszaki katonái fapadokat ácsoltak a víz fölé az átkelőhelyek és a kikötők környékén. Délután már sűrű ködfüggöny takarta el a folyót. A Mamajev kurgánr6l kilőtt német gránátok vaktában csapódtak a vízbe, a repülők bombái szintén találomra hullottak le.

     Szeptember 17-én a berlini rádió esti híradásában bejelentette: "Sztálingrádban a harcok a győzelmes befejezéshez közelednek. "Szeptember 17-én a német 6. hadsereg törzséhez különrepülőgép hozott vendéget: festőművészt. A művészt maga a Führer küldte, hogy előtanulmányokat végezzen és vázlatokat készítsen kolosszális méretűre tervezett festményéhez, amelynek a címe már kész volt: Sztálingrádi győzelem. A majdani képet - a Führer elgondolása szerint - Lipcsében állították volna ki. Ugyanezen a napon kapott utasítást a 6. hadsereg parancsnoka, hogy tegyen javaslatot a "Sztálingrád bevételéért" alapítandó győzelmi emlékérem formai megoldására, s állítsa össze a kitüntetésre felterjesztendő katonák és tisztek névsorát.

     Miközben a 6. hadsereg propagandaszázadának grafikusai a "Sztálingrád bevételéért" emlékérem vázlatain dolgoztak, az arcvonal túloldalán felcsengett a parancsnoki telefon. A Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnoka, Rokosszovszkíj tábornokot kereste. A tábornok a csapatainál volt. A hívásról értesülve arra gondolt, hogy Sztálin újabb segítséget kíván adni Sztálingrádnak. El is döntötte, hogy mit ajánl fel erre a célra. A tábornok tévedett. Sztálin nem kért semmit. Érdeklődött, hogy mi a helyzet a front arcvonalán. Rokosszovszkíj jelentette: az arcvonal csendes.
- Nem unatkozik ilyenkor?
A tábornokot meglepte a kérdés. Igennel válaszolt.
- Akkor jöjjön Moszkvába.

      Szeptember 18-án, a harci helyzet alakulása arra kényszeríttette Csujkovot, hogy a harcálláspontját új helyre telepítse. Az új harcálláspont másképp festett, mint ahogy a szabályzatok előírása szerint hadsereg törzs harcálláspontjának festenie kell.

     Az a bizonyos utolsó száz lépés, amit Paulus nem tudott megtenni...

Az áttelepülés pillanatában csupán a meredek part védte a folyóparton, nem volt sem óvóhelye, sem fedezéke. A víz partján néhány szétlőtt uszály hevert, a törzs beosztottjai a roncsok között rendezték be munkahelyüket, néhány tiszt pedig a szabad ég alatt fogott munkához.

Csujkov hadsereg-parancsnoki harcálláspontja, alig kőhajításnyira a Volgától.

     A műszaki katonák sebtében árkot ástak a partfal tövében - a haditanács tagja és a törzs főnöke számára -, majd óvóhelyet építettek, a partfal tetején álló olajtartályok, meg a hatalmas kátránytároló medence alá. Valaki azt mondta, hogy a tartályok is, a tároló is üresek. Az információt nem ellenőrizték, a műszaki katonák inuk szakadtáig dolgoztak, hogy mielőbb fedél alá rejtsék a hadsereg irányító szerveit.

Vissza...   Tovább...