HAZUG DICSŐÍTÉS

   A hallgatag ember most közlékennyé vált.
A Führer főhadiszállásáról beszélt, ottani élményeiről és tapasztalatairól. A szárazföldi csapatok vezérkari főnökének, Haldernak a helyetteseként tanúja lehetett Hitler több dühkirohanásának. Halder vezérezredes a jelentéseiben rendszerint nem jutott túl az első mondatokon, mert Hitler önuralmát vesztve a szavába vágott, és mindennek ellentmondott. Paulus azt is elbeszélte, hogy Hitler nagyzási hóbortját környezete, elsősorban Keitel tábornagy szolgalelkű magasztalásokkal szüntelenül táplálta. (Keitelt az egész tábornoki kar megvetette. "Lakeitel", azaz Lakájtel volt a gúnyneve.) Ahogy ezekből az elbeszélésekből mind világosabban és leplezetlenebbül kirajzolódott Hitler szerepe és jelleme, egyre érthetetlenebbé, sőt megbocsáthatatlanabbá vált, hogy egy olyan bennfentes ember, mint amilyen Paulus volt, újra meg újra engedelmeskedett. Különösen kirívóan mutatkozott ez meg 1943. január 30-án, Hitler "hatalomra jutásának" tizedik évfordulóján. Schmidt Hitlernek címzett két táviratot fogalmazott meg, Paulus pedig minden változtatás nélkül aláírta őket. Az első így hangzott:

 "A 6. hadsereg Németországnak tett esküjéhez híven, magasztos és fontos feladatának tudatában az utolsó emberig és az utolsó töltényig mindvégig tartotta állásait Führerjéért és hazájáért.

                                                                                                                                                 Paulus."

    A második távirat jókívánságokat tartalmazott január 3o-a alkalmából:

    "A 6. hadsereg üdvözli Führerjét hatalomra jutásának évfordulója alkalmából. Sztálingrád felett még itt leng a horogkeresztes zászló. Legyen harcunk az élő és eljövendő nemzedékeknek példa arra, hogy reménytelen helyzetben se kapituláljanak, s akkor Németország győz.

                                                                                                            Heil, Führerem
                                                                                                                              Paulus vezérezredes."

    Évek múltán, amikor a háborús bűnösök perében, Nürnbergben, tanúként kihallgatták, kérdést intéztek hozzá a hűségnyilatkozatot illetően. Paulus kijelentette: "Sajnálom, hogy akkor a körülmények befolyása alatt átengedtem és nem tartottam vissza a szöveget."

   Hát nem megcsúfolása ez a 6. hadsereg iszonyú pusztulásának? Nagyobb szolgálatot a hadseregparancsnokság már nem is tehetett volna Josef Goebbels birodalmi propagandaminiszternek. Ezek a táviratok lehetőséget nyújtottak az értelmetlen halál feldicsőítésére. Hitler azon nyomban válaszolt:

"Paulus vezérezredesem !
 
Az egész német nép már ma mély meghatódottsággal tekint erre a városra. Mint a világtörténelemben annyiszor, ez az áldozat sem lesz hiábavaló. Clausewitz hitvallása beteljesedik. A német nemzet csak most fogja fel e harc teljes súlyát, és meghozza a legnagyobb áldozatokat. Gondolatban mindig önnel és katonáival az ön

                                                                                                              Adolf Hitlerje."

    Hasonló hamis pátosz hatotta át Göring 1943. január 30-i beszédét is, amelyet könyvem bevezető részében idéztem. Cinikusan odavetette a rendkívül összezsugorított katlanban még élőknek, de az otthon aggódóknak is:

    "Végső soron, bármilyen ridegen hangzik is, a katona számára közömbös, hogy Sztálingrádnál, Rzsevnél, az afrikai sivatagban vagy Norvégia jeges vidékein harcol és esik el."

    Göring hangoztatta, hogy a bolsevista haderő régóta a végét járja, s végső erőfeszítéseit teszi Sztálingrád körzetében. Az ellenség utolsó tartalékait is bevetette, sihederek és fáradt öregemberek harcolnak az első vonalban küzdő zászlóaljakban, de ezt a rosszul táplált, fagytól szenvedő emberanyagot ostorral és pisztollyal terrorizálják, s a komisszárok géppuskái kergetik a halálba. A német katonák a tábornoktól a közlegényig a német történelem leghősibb harcát vívják a bolsevista hordák fanatikus vadsága ellen.

    A marsall beszédét részletesen ismertetni felesleges. Az antik történelemből állított példát a Sztálingrádban küzdő német katonák elé, mondván, mint egykor Leonidász és harcostársai, hazájukat védelmezve a perzsa hódítókkal szemben, elestek a görög hegyszorosban, úgy maradnak holtan a 6. hadsereg katonái Sztálingrádban. Göring beszéde döbbenetes hatást gyakorolt a 6. hadsereg katonáira. Ráébresztette őket, mekkora a különbség a valóság meg a birodalmi vágyálmok és hazug frázisok között.

   Undor fogott el, amikor a hájas repülőmarsallt harsogni hallottam. De fel is bőszített a Hitlert körüllebzselő lelkiismeretlen csürhe, amely galád árulása után most még azt is elvárja tőlünk, hogy elevenen végighallgassuk a fölöttünk mondott halotti beszédet.

    VÖRÖS CSILLAGOS HARCKOCSI AZ ÁRUHÁZ ELŐTT

A törzsfőnök távozása után Roske vezérőrnagy érkezett. Röviden ezt jelentette Paulusnak:
- A hadosztály képtelen további ellenállást tanúsítani. Orosz harckocsik közelednek az áruházhoz. Itt a vég.
- Köszönök önnek mindent, Roske. Tolmácsolja hálámat tisztjeinek és katonáinak is. Schmidt már felkérte Ludwigot, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a Vörös Hadsereggel. A tűzbe vetettem a néhány megmaradt iratot, valamint a tucatnyi lovagkeresztet és német keresztet. Szolgálati bélyegzőmtől kötelességtudatomnál fogva nem bírtam még megválni.

    Bélyegzőpárnával együtt beraktam aktatáskámba, aztán felkerestem irodavezetőmet, Schlesinger főhadnagyot, és írnokaimat, hogy tájékoztassam őket a helyzetről; és ellenőrizzem, meg semmisítettek-e mindent. Egy óra hosszat, vagy talán még többet üldögéltünk a hadsereg-főparancsnokkal szűk helyiségünkben. Közöttünk, az asztalon, gyertya pislákolt. Hallgattunk. Mindegyikünk gondolataiba merült. Végül én törtem meg a csendet:
- Vezérezredes úr, nyugovóra kell térnie, holnap nehéz nap vár ránk. Szüksége lesz minden maradék erejére. Éjfél már elmúlt, amikor Paulus végre ledőlt matracára. Én még átugrottam Roskéhoz.
- Van valami újság? - kérdeztem, belépve hozzá. Éppen az utolsó nélkülözhető dolgait semmisítette meg. Leültetett, majd cigarettával kínált meg, és maga is rágyújtott.
- A vörösöknek egy harckocsija áll itt a közvetlen közelben az egyik mellékutcában, romjainkra szegezett ágyúcsővel.

    Ezt nyomban jelentettem Schmidtnek. Azt mondta, meg kell akadályozni, hogy a harckocsi tüzet nyisson, mert ez valamennyiünk biztos halálát jelentené. Éppen ezért a tolmácsnak fehér zászlóval fel kell keresnie a harckocsi parancsnokát, és meg kell kezdenie a tárgyalásokat. Magam veszem kezembe a dolgot.

     "ITT AZ OROSZ"

    1943. január 31-e. Reggel hét óra.
Haloványan felderengett a nap. Paulus még aludt. Kis időbe tellett, míg kínzó gondolataim és kusza álmaim labirintusából kievickéltem. Tehát mégis aludtam, ha nem is sokáig. Éppen nesztelenül fel akartam kelni, amikor kopogtatás hallatszott az ajtón.

   Paulus szobája... 

    Paulus felébredt, és felült fekhelyén. A törzsfőnök lépett be. Egy papírlapot nyújtott át a vezérezredesnek ezekkel a szavakkal:
- Gratulálok önnek vezértábornaggyá való előléptetéséhez.  A távirat utolsóként érkezett a hajnali órákban.
- Ez nyilván felszólítás az öngyilkosságra, de ezt a szívességet nem teszem meg neki! - mondta Paulus, miután elolvasta a táviratot. (Paulus egyébként jól sejtette, hogy kinevezése öngyilkossági felszólításnak számított. A Führer másnap megtudva, hogy a 6. hadsereg parancsnoka, törzsének biztosító alakulataival együtt megadta magát, a haditanács ülésén gyávának bélyegezte Paulust, és kijelentette, hogy a hadifogságba vonulásával bemocskolta katonái hősiességét.)

Schmidt folytatta:
- Egyúttal jelentenem kell, hogy itt az orosz.
Ezekkel a szavakkal visszalépett, és kinyitotta az ajtót. Egy tábornok lépett be tolmács kíséretében, és kijelentette, hogy a foglyai vagyunk. Kiraktam az asztalra pisztolyainkat.
- Készüljön fel az útra, kilenc órakor jövünk önért. Saját kocsijával utazik - közölte a tolmács útján a tábornok, majd elhagyták a helyiséget. Jó, hogy még nálam van a szolgálati bélyegző. Elvégeztem hát az utolsó hivatalos aktusomat, bevezettem Paulus zsoldkönyvébe vezértábornaggyá való előléptetését, odanyomtam a szolgálati pecsétet, majd a bélyegzőt a kályha tüzébe vetettem. Ezután felkerestem Roskét, hogy megtudjam, mi is történt az éjszaka. A következőképpen számolt be:
- Már elmondtam önnek, Schmidt a tolmácsnak azt az utasítást adta, hogy fehér zászlóval keresse fel a szovjet harckocsi parancsnokát. Amikor ön elment tőlem, a tolmáccsal együtt kimentünk. Az udvar kapujából jól látszott a harckocsi, amely közben még valamivel közelebb került. A bebújónyílás nyitva állt, s egy fiatal tiszt nézett ki rajta. Tolmácsunk meglobogtatta a fehér zászlót, és a harckocsihoz lépett. Hallottam, amint megszólítja az oroszt. Később elmondta nekem, hogy a következő ajánlatot tette neki: "Szüntesse be a tüzet! Nagy fogást ajánlok fel önnek. Előléptetés és kitüntetés! Ha velem jön, foglyul ejtheti a 6. hadsereg főparancsnokát és egész törzsét." A fiatal tiszt rádión összeköttetésbe lépett parancsnokával. Még két tiszt és néhány katona került elő, s az udvar bejáratához jöttek, ahol fogadtam őket. A Schmidt szobája mellett levő melléklépcsőn mentünk le a pincébe. Ez addig homokzsákokkal volt elzárva, de Schmidt szabaddá tétette.
A tárgyalásokat aztán nálam folytattuk.
- 5 óra 45 perckor adtuk le az utolsó rádiótáviratot: "Az oroszok az ajtó előtt állnak, megsemmisítjük a berendezést." Néhány perccel később szétromboltuk a rádióadót.
A hallottakon nagyon szégyenkezve tértem vissza a pincehelyiségbe. Útközben úgy döntöttem, hogy Paulusnak nem szólok minderről. Meg akartam kímélni ebben az órában minden felesleges izgalomtól. Teljesen részvétlenül ült az asztalnál. Amikor közeledett az indulás órája, felállt:

- Készítse elő a törzs elszállítását, Adam. Két személygépkocsi és egy teherkocsi álljon útra készen. A pince nagy lejárata zárva volt, a Vörös Hadsereg katonái őrizték. Az ügyeletes tiszt megengedte, hogy a gépkocsivezetőkkel kimenjünk az udvarra, ahol a járművek álltak.
Elképedve álltam meg. Szovjet és német katonák, akik néhány órával ezelőtt még ellenségként lőttek egymásra, most békésen egymás mellett ácsorogtak az udvaron, fegyverük a kezükben, vagy a vállukra akasztva. De micsoda megrázó különbség!

    A német katonák lerongyolódva, lehelet vékony köpenyben és kopott egyenruhában, lefogyva, teljesen kimerülve, beesett, borostás arccal igen lehangoló látványt nyújtottak, s mellettük erős kontrasztként hatottak a Vörös Hadsereg katonái, jól tápláltan, erőtől duzzadva, kitűnő téli öltözékben. Akaratlanul is eszembe jutott a szerencseláncolat és a kudarcláncolat, amely az éjjel nem hagyott nyugodni.

    Pontosan kilenc órakor megérkezett a szovjet 64. hadsereg törzsfőnöke, hogy elkísérje a levert 6. német hadsereg parancsnokát és törzsét. Beszálltunk indulásra készen váró gépkocsijainkba. Az első autóban Paulus és Schmidt foglalt helyet, a szovjet tábornok a gépkocsivezető mellé ült. A második kocsiban utaztam én egy szovjet főhadnagy kíséretében. A törzs többi tisztje és legénysége a tehergépkocsival követett bennünket.

Vissza...      Tovább...