Biztos sokan láttátok az "Ellenség a kapuknál" c. filmet.

Két mesterlövész párbajáról szól. Igaz történet. Csujkov marsall így ír róla:

    "Különösen nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a csapatoknál minél szélesebb körben terjedjen el a mesterlövész-mozgalom. Mesterlövészeink ezrével "ejtették el" a betolakodó fasisztákat.  A "Hazáért" című hadsereglap mindennap közölte a mesterlövészeink által megölt fasiszták számát, közölte a kiváló mesterlövészek arcképét. Magam személyesen találkoztam hadseregünk sok kiváló mesterlövészével, beszélgettem velük, segítettem nekik, amivel tudtam.

    Vaszilij Zajcevet, Anatolij Csehovot, Viktor Medvegyevet és még jó néhány mesterlövészt személy szerint ismertem, és gyakran tanácskoztam velük.  Zajcev Szibériában született, négyéves korától járt nagyapjával a tajgába, ahol mókusra vadásztak, mégpedig sajátkészítésű ijjal. Tizenkét éves korában a nagyapjától kapott egy  puskát. Vaszilij kiskorától  megtanulta,hogy a lőszerrel igencsak takarékosan kell bánni.

   Amikor először találkoztam Zajcevvel és Medvegyevvel, feltűnt szerénységük, lassú mozgásuk, nagy nyugalmuk, figyelmes tekintetük; sokáig tudtak nézni egy pontra anélkül, hogy hunyorítottak volna. Kézfogásuk kemény volt, mintha harapófogóval szorították volna az ember tenyerét. A mesterlövészek korán reggel indultak "vadászatra", a jó előre kiválasztott és előkészített helyükre. Gondosan rejtették magukat és türelmesen várták a cél felbukkanását. Tudták, hogy a legcsekélyebb felületesség vagy kapkodás biztos halálukat  jelenti, hiszen az ellenség különös gonddal figyelte őket. A mesterlövészek nagyon kevés töltényt lőttek el, de azok mindegyike halált vagy súlyos sebet osztott a puskavégre kapott fasisztának. 

    Csujkov hadseregparancsnok Zajcev fegyverét "ellenőrzi".

    Vaszilij Zajcev megsérült a szemén. A német mesterlövész biztos sokat fáradozott, hogy nyomára akadjon az orosz vadásznak, akinek mintegy háromszáz megölt fasiszta terhelte számláját. Zajcev azonban ez után is híve maradt a "mesterségnek". Sebesüléséből felgyógyulva újra jelentkezett szolgálattételre, kiválogatta a megfelelő embereket és mesterlövészeket nevelt belőlük is. Mesterlövészeink eredményes tevékenysége felbőszítette a német tábornokokat. Elhatározták, hogy revansot vesznek a hadi szakmában. Szeptember végén történt.

    Az egyik éjszaka felderítőink "nyelvet" hoztak magukkal, s tőle megtudtuk, hogy Berlinből repülőgépen Sztálingrádba hozták Königh őrnagyot, a fasiszta mesterlövész-iskola vezetőjét, aki azt a feladatot kapta, hogy ölje meg kiváló mesterlövészeinket.

    Batyuk ezredes, hadosztályparancsnok magához hivatta a mesterlövészeket, s kijelentette:
- Azt hiszem, nem ijednek meg mesterlövészeink a Berlinből érkezett fasiszta főmesterlövésztől. Igaz, Zajcev?
- Igaz, ezredes elvtárs - felelte Vaszilij Zajcev.
- Nos hát akkor ezt a fő-fő mesterlövészt meg kell sem misíteni - közölte a hadosztályparancsnok. -
- Megsemmisítjük, ezredes elvtárs! - hangzott a válasz.

     Mesterlövészeink gyorsan növekvő csoportja ekkorra már jónéhányezer hitleristát intézett el rövid úton. Erről írtak az újságok és a röplapok. A röplapok közül egyik-másik az ellenség kezébe került, és a fasiszták tanulmányozták mesterlövészeink módszereit, megpróbáltak eredményesen harcolni ellenük. Őszintén megmondom, hiszen a múltról van szó: tapasztalataink népszerűsítésével akkor nem kellett volna annyira sietnünk. Ha a mesterlövész "kiemelte" az ellenség egykét tisztjét, a fasiszták rögtön tüzérségi és aknavetőtüzet zúdítottak a feltételezett leshely környékére. A mesterlövésznek rejtett utakon gyorsan meg kellett változtatnia leshelyét, hogy kikerüljön a nehéz helyzetből.

    A fasiszta fő mesterlövész megérkezése új feladatot rótt ránk; meg kellett őt találni, tanulmányozni kellett módszereit és trükkjeit, s türelmesen kivárni azt a pillanatot, amikor bele lehet ereszteni a halált jelentő ólmot.

    - A küszöbönálló párbajról - emlékszik vissza Vaszilij Zajcev - éjszakánként heves viták folytak óvóhelyünkön. Mindegyik mesterlövész elmondta feltevéseit és sejtéseit, amelyek az ellenség peremvonalának nappali megfigyelése során születtek. Különféle elképzeléseket, mindenféle, "csalétkeket" javasoltak. De a mesterlövész művészetének az a sajátossága, hogy sokak tapasztalatai ellenére az összecsapás módját ő maga dönti el. Ha szemtől szembe találja magát az ellenséggel, mindig köteles alkotni, feltalálni, új módon cselekedni. A ,mesterlövész számára nincs sablon, ez az öngyilkossággal volna egyenlő. De hát mégis hol lehet a berlini mesterlövész? - kérdezgettük egymástól. Jól ismertem a fasiszta mesterlövészek "kezemunkáját", a tűz és az álcázás jellegéből könnyedén megkülönböztettem a tapasztaltabb lövészeket az újoncoktóI, a gyávákat a konok és elszánt ellenségtől.

    De itt van ez az iskolavezető, s lám, jelleme teljesen ismeretlen előttem. Társaink mindennapos megfigyelései sem jártak eredménnyel. Nehéz volt megmondani, hol lehet. Valószínűleg gyakran változtatta leshelyét, s ugyanolyan óvatosan keresett engem, mint én őt. De megtörtént a következő eset: az ellenség szétlőtte Morozov barátom távcsövét, Sejkint pedig megsebesítette. Morozovot és Sejkint tapasztalt mesterlövészeknek ismertük, akik győztesként kerültek ki a legbonyolultabb és legnehezebb összecsapásokból is. Most már nem volt kétség, éppen a fasiszta "fő-fő mesterlövész"-be botlottak bele, akit én kerestem.

    Hajnalban Nyikolaj Kulikovval kimentem azokhoz a leshelyekhez, ahol előző nap társaink voltak. Az ellenség hosszú napokon át tanulmányozott, jól ismert peremvonalát megfigyelve nem vettünk észre semmi újat. Vége felé közeledett a nap. De ekkor a németek peremvonala felett váratlanul megjelent egy rohamsisak, s lassan megindult a lövészárok hosszában. Lőjek? Nem! A sisak imbolyog, valószínűleg a mesterlövész segédje viszi, ő meg arra vár, hogy a lövéssel eláruljam rejtekhelyemet. - Hol lehet a leshelye? - kérdezte Kulikov, amikor az éj leple alatt elhagytuk rejtekhelyünket. Ellenfelünk egész nap olyan türelmesen viselkedett, hogy sejtettem: itt csak a berlini mesterlövész lehet. Nagyon kell tehát vigyáznunk. Elmúlt a második nap is. Vajon melyikünk bírja jobban idegekkel?

    Zajcev fegyvere a Panoráma Múzeumban.

    Harmadnap kijött velünk a leshelyre Danyilov politikai munkás is. A reggel úgy kezdődött, mint minden nap: szertefoszlott az éjszakai homály, percről percre kivehetőbbek lettek az ellenség állásai. Körös-körül dúlt a harc, a levegőben gránátok süvítettek, de mi távcsöveinken keresztül rendületlenül figyeltük, mi történik előttünk.
- Ott van, a fene egye meg, megmutatom neked az ujjammal - elevenedett meg hirtelen Danyilov. Óvatlanságból egy pillanatra éppen csak hogy a mellvéd fölé emelkedett. De ez is elég volt ahhoz, hogy a fasiszta súlyosan megsebesítse. így természetesen csak tapasztalt mesterlövész lőhetett. Sokáig fürkésztem az ellenség állásait, de nem tudtam megtalálni a leshelyet. A lövés gyorsaságából arra következtettem, hogy a mesterlövész valahol szemben van velünk. Tovább figyeltem. Bal felől volt egy kilőtt harckocsi, jobb felől egy fa-föld erőd. Hol lehet a fasiszta? A harckocsiban? Nem, tapasztalt mesterlövész ott nem választ leshelyet. Talán az erődben? Ott sem lehet - a lőrés zárt. A harckocsi és a fa-föld erőd közti sík terepen hever egy vaslemez és egy kis rakás téglatörmelék. Rég ott fekszik, már fel sem tűnt. Beleképzeltem magam az ellenség helyzetébe, s gondolkoztam: hol lenne a legjobb leshelyet választani a mesterlövésznek? Nem volna-e érdemes fészket ásni a vaslemez alatt; s éjjel azután rejtett járatokat vájni hozzá? Igen, bizonyára ott van, a vaslemez alatt, a senki földjén. Erről meg kellett győződnöm. Egy deszkadarabra felhúztam kétujjas kesztyűmet, s felemeltem. A fasiszta bekapta a horgot. A deszkát óvatosan visszahúztam ugyanolyan szögben, ahogy felemeltem. Figyelmesen szemügyre vettem a golyó ütötte  lyukat. Semmi oldalazás, derékszögben találta el; a fasiszta tehát a lemez alatt bújt meg.
- Ott van a bitang! - hallom a szomszédos leshelyről társamnak, Nyikolaj Kulikovnatk suttogó hangját.

     Most már csak elő kellett csalogatni, és célgömbre "ültetni" legalább a feje egy részét. Ehhez idő kellett. Már ismertük a fasiszta szokásait s tudtuk, hogy erről a jól megválasztott lőhelyről nem megy el. Nekünk viszont okvetlenül állást kellett változtatnunk. Éjszaka munkához láttunk. Hajnalig elkészítettük az új leshelyet. A hitleristák a volgai átkelőhelyeket lőtték. Gyorsan pirkadt, s újult erővel lángolt fel a harc. De sem az ágyúk dörgése, sem a gránátok és a bombák robbanása nem vonhatta el figyelmemet a feladat teljesítéséről. Felkelt a nap. Kulikov egy lövést eresztett a levegőbe: magunkra kellett vonni a mesterlövész figyelmét. Úgy döntöttünk, hogy a nap első felében várunk, mivel puskánk távcsövének csillogása elárulhat bennünket. Délután puskáink árnyékban voltak, a fasiszta leshelyére viszont csaknem merőlegesen tűztek a napsugarak. A lemez szélénél egyszer csak valami megvillant: egy odakerült üvegcserép vagy a mesterlövész távcsöve? Kulikov óvatosan, ahogy csak a legtapasztaltabb mesterlövész képes rá, emelni kezdte a sisakját. A fasiszta rálőtt. Kulikov egy pillanatra felmagasodott és hangosan felkiáltott. A hitlerista azt hitte, hogy végre megölte a szovjet mesterlövészt, akire négy napja vadászott, s fél fejét kidugta a lemez alól. Én éppen erre vártam. Lövésem célba talált. A fasiszta feje előrebukott, puskájának távcsöve pedig mozdulatlanul csillogott a napon egészen estig..."

Vaszilij Zajcev vezérőrnagy a Szovjetunió Hőse.

Ps:

Vaszilij Zajcev  először 1945. május 9-én  engedte meg magának, hogy számolatlanul használja a lőszerét. Azon a napon ő is a berlini Reichstagnál volt, ahol sok ezer bajtársával együtt, önfeledten pocsékolta a drága töltényt és hosszú percekig puffogtatott a levegőbe.