Paulus altábornagy harcjelentései az ellenállás fokozódásáról számolnak be, a Führer főhadiszállásán azonban egyszerűen figyelmen kívül hagyták Paulus jelzéseit. Olyan gesztusnak tartották, amellyel a 6. hadsereg parancsnoka nehezebbnek kívánja beállítani, ezáltal dicsőségesebbé tenni hadserege tevékenységét, saját nimbuszát törekszik növelni.
Hitler sohasem tudta megbocsátani a régi tábornokainak, hogy a tölgyfalombot iskolákban tanulva, harctéren küzdve, a ranglétrán érdemeik szerint feljebb és feljebb jutva érték el, hogy már főtisztek voltak, amikor ő még csak káplár. Ezt von Bock vezértábornagynak is tapasztalnia kellett. Akárcsak Paulus, ő sem értett egyet azzal a nézettel, hogy a Vörös Hadsereg szét van verve, ebből eredően több vitája volt Hitlerrel.
Az eredmény nem maradt el.
A Führer, a von Bock parancsnoksága alatt álló "Dél" hadseregcsoportot két részre - "A" illetve "B" hadseregcsoportra - osztotta, a tábornokot nyugdíjazta.
(Megj: A doni hídfőharcokat ebben az időszakban kezdő 2. magyar hadsereget is a "B" hadseregcsoportba, von Weichs parancsnoksága alá rendelték.)
A 6. hadsereg előrenyomulása újabb gondokat vetett fel. Egyre távolabb kerültek az ellátóbázisoktól és szilárd burkolatú utak hiányában már egy erősebb zivatar is elég volt ahhoz, hogy az utánpótlást szállító járművek a sárba ragadjanak. Mivel a támadási irányban csak egyetlen egyvágányú vasútvonal volt és a hadsereg saját szállító kapacitása nem volt a kívánt mértékű, sokszor napokra le kellett állítani a támadást.
Többször előfordult, hogy a 6. hadsereg számára útba indított üzemanyagot szállító oszlopokat közvetlenül megérkezésük előtt, - a hadsereg-hadtápfőnök, sőt Paulus tiltakozásai ellenére - délre az "A" hadseregcsoporthoz irányítottak át.
Az előrehaladással veszélyesen megnyúlt a Donra támaszkodó északi szárny, amelynek védelmére egyre több erőt kellett hátrahagyni, gyengítve ezzel a támadóerőt.
A 2. magyar hadsereg, amely részt vett a Voronyezs elleni támadásban, a 2. német hadsereg déli szomszédjaként július 10-én átvette a Don védelmét Voronyezs déli peremétől, le Novaja Kalitváig. (Az alább látható térképen Voronyezs déli végétől Pavloszk városig.) A 8. olasz hadsereg Bogucsar és Kletszkaja között foglalt állást, a 3. román hadsereg még felvonulóban volt.
Paulus Hitlerhez küldte vezérkari főnökét, Arthur Schmidt vezérőrnagyot, hogy a hadsereg helyzetét javítandó, gazsuláljon nála egy sort. Ha lenne oly kedves és küldene az emberben, eszközben, üzemanyagban, harckedvben egyre fogyó hadseregnek pótlást, a szövetségeseknek pedig a fapuskáik helyett fegyvert... Ahogy ígérte...
A Führer közölte, hogy teljes bizalma van a 6. hadseregben és annak parancsnokában, valamint szívélyes üdvözletét küldte.
A szárny védelmére lassan-lassan beérkező szövetséges hadseregek ereje messze elmaradt a szükségestől. A gyengén felszerelt szövetségesek erősen széthúzva álltak a Don mellett, még összefüggő állásrendszer kiépítésére sem futotta erejükből. Ez nem védelem volt, csak egy vékony biztosító vonal.
Paulus aggódott is szorgalmasan, amikor a térképre talált nézni.
-"Ha az oroszok kihasználják szárnyunk gyengeségét, módfelett kellemetlen helyzetbe kerülünk. Az arcvonal, akár egy előretolt ököl." Mondta Adam ezredesnek.
"-Csak egy nyisszantás a gyenge csuklón és oda az ököl." Volt a válasz.
A Luftwaffe jelentéseiből napok óta ismert volt, hogy a szovjetek erősítik a Kalacstól nyugatra lévő hídfőt, melynek felszámolására a németek augusztus 7-én reggel támadást indítottak.
Mindkét oldalról nagyszámú lövész és páncélos erőket vetettek be. A rendkívül heves, négy napig tartó csata német győzelemmel fejeződött be.
Német győzelemmel, de nem teljes sikerrel. Annak ellenére nem, hogy a hídfőt elfoglalták, és veszteségeik emberben is, anyagban is kisebbek voltak a szovjetekénél. Nekik ezer kilométerekről kellet megoldaniuk a veszteségeik pótlását. A kalacsi siker teljes kiaknázása érdekében a 6. hadseregnek folytatnia kellet volna a támadást a Donon át, erre azonban készletei újbóli kimerülése miatt nem volt módja.
A szovjetek pedig tovább értékes napokat nyertek Sztálingrád védelmi rendszerének erősítéséhez.
ERŐSZAKOS ÁTKELÉS A DONON.
A terepfelderítés eredményei azt mutatták, hogy a Lucsenszkij és Osztrovszkij közötti Don szakasz alkalmas arra, hogy a 6. hadsereg itt vonuljon fel a Sztálingrád elleni támadáshoz. A megindulási partot erdő borította. A sűrű bozót és a meredek parton a Don felé futó mély horhos kitűnő álcázási lehetőséget nyújtott. Ezekben a horhosokban a védők elől rejtve, közvetlenül a folyóig lehetett szállítani az átkelési járműveket és a nehéz hadihidak építéséhez szükséges eszközöket.
A magas nyugati partról egyúttal sok kilométer mélyre be lehetett tekinteni a sima keleti terepet. Az ellenség állásai jól láthatók voltak, a német tüzérség belőtte magát.
Kalacsnál ma már könnyű átkelni a Donon.
Augusztus 20-án Paulus altábornagy, valamint a 6. hadsereg törzsének vezető beosztású tisztjei személyesen ellenőrizték a támadó egységek el6készületeit. Bizakodó hangulatban tértek vissza a harcálláspontra: a csapatok mindent megtettek a hadművelet sikere érdekében. De a szovjetek kiválóan álcázták magukat és hiába kínáltak fel a németek csali célpontokat, csendben lapultak állásaikban. Így minden alaposság ellenére maradtak felderítetlen aknavetőállások, géppuskafészkek.
Augusztus 21-én hajnal előtt, 3 órakor, eldördültek a 6. hadsereg tüzérségének ágyúi. Rövid, fergeteges tűzcsapást mértek a Don keleti partjára, aztán az ágyúk elhallgattak. A műszaki alakulatok katonái vízre bocsátották a rohamcsónakokat, a nagy - jó előre felfújt - gumiladikokat. Az átkelés megkezdődött.
Az LI. hadtest első egységei közül a 295. gyalogoshadosztály ezredei szerencsésen átjutottak a keleti partra és ott nyomban megkezdték az előnyomulást. Az ezredek elenyészően csekély veszteséget szenvedtek.
A 76. gyalogoshadosztály - amely szintén hadi létszámú volt, és ugyancsak ekkor kelt át a Donon - egységei nem voltak ilyen szerencsések. Az első átkelő ezred vízen volt, élalegységei elérték a folyó szélességének utolsó harmadát-negyedét, az ezred zöme a folyó közepén járt, amikor kiderült, hogy a 6. hadsereg felderítői mégsem végeztek olyan alapos munkát, mint amilyenről jelentést adtak. A keleti part jól álcázott állásaiból gyilkos géppuska-, és aknavetőtűz zúdult az ezredre. Az átkelőeszközök zöme odaveszett, a rohamcsónakok, gumiladikok sorra süllyedtek a folyóba.
Az ezred is odaveszett.
Néhány katonája nagy nehezen visszaúszott a nyugati partra. Kevesen értek partot, a géppuskák tüze követte őket.
Az LI. hadtest parancsnoka elrendelte, hogy a 295. gyalogoshadosztály egységei szakítsák félbe előnyomulásukat, támadják hátba a 76. gyalogoshadosztállyal szemben a folyam keleti partját védő szovjet erőket. A támadás sikerrel zárult. az LI. hadtest két hadosztálya a szovjet csapatok elkeseredett ellenlökéseit visszaverve, gyors ütemben kiszélesítette-mélyítette a hídfőt a Don keleti oldalán.
A német műszaki alakulatok eközben lázas ütemben építették a Volga elleni rohamhoz előretolt XIV. páncélos hadtest harckocsijai számára a tervezett két nehéz hadihidat.
Peszkovatkánál és Vertyacsijnál megkezdődött a harckocsik átkelése a Donon...
Vissza... Tovább...
|